Oldal kiválasztása

KÖZLEKEDÉSI KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS CSEPELEN

A csepeli közlekedés problémáiról, azok megoldási lehetőségeiről tartottunk kerekasztal-beszélgetést szakértőinkkel: Balogh Samuval, Karácsony Gergely kabinetfőnökével, valamint Győrffy Mátéval, Terézváros városfejlesztésért felelős alpolgármesterével.

A résztvevőkkel egyetértettünk abban, hogy a közlekedés szempontjából Csepel, Budapest részeként, az egyik legnehezebb helyzetben lévő kerület.

Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke sajnálatosnak tartotta, hogy a MÁV átvette a HÉV-et a fővárostól, jóllehet a csepeli HÉV nem is közlekedik a városon kívül. Az összes budapesti tulajdonban maradt területen fejlődött a tömegközlekedés, szemben az állami kézbe vett  HÉV-vel, amely egyfajta köldökzsinórként biztosít kapcsolatot a belvárossal.

Győrffy Máté, Terézváros városfejlesztésért felelős alpolgármestere szerint az M0-s hídvám bevezetése pont ellenkező célt érne el, mint ami az elkerülő körgyűrű valódi szerepe lenne: ahelyett hogy a városból kifelé terelné a forgalmat, épp ellenkezőleg, a belváros irányában kínál „menekülési lehetőséget.”

A beszélgetés során egyértelműen körvonalazódott, mind Budapestnek, mind a Momentumnak fontos Csepel, és elkötelezettek vagyunk a fejlesztések mellett!

21. századi közlekedést a 21. kerületnek!

A beszélgetés itt visszanézhető: https://youtu.be/gKiZTG0_2hk?si=Rm8gBiL33hS4dS5j 

RENDHAGYÓ FOGADÓÓRA

2023. december 21-én, csütörtökön 17 órától online fogadóórát tartok a csepeli jégpályán! 

A fogadóóra élőben követhető lesz a Facebook oldalamon! 

Addig is várom Csepellel kapcsolatos kérdéseteket, hozzászólásotokat, ötleteteket, és természetesen a kritikai megjegyzéseteketis. Ezeket emailen, Facebook-üzenet, vagy komment formájában is eljuttathatjátok hozzám.

Az előző fogadóóránkon szóbakerült a képviselő-testületi ülés, Csepel közlekedési helyzete és a helyi ellenzék. Itt tudod visszanézni a legutóbbit és a korábbiakat is: https://youtu.be/irwpnsIEZis?si=479ZRfWhXZP_z-uz  

BESZÁMOLÓ A TESTÜLETI ÜLÉSRŐL 

Mivel Borbély Lénárd és  kommunikációért felelős alpolgármestere, Ábel Attila, egyre több csúsztatást és félrevezető állítást fogalmaz meg. Ezért úgy gondoltam az a legtisztább, ha magam írom le képviselői döntéseimet, ahelyett, hogy mások valótlan állításokat terjesszenek.

A decemberi képviselő testületi ülésről írt, döntéseimet tartalmazó beszámolómat az alábbi linkre kattintva lehet elolvasni:

https://www.facebook.com/photo?fbid=758762519597694&set=a.260008722806412

MEGKÉSETT ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZOK 

  1. KI GONDOZZA A CSEPELI FÁKAT?

Az önkormányzat a Csepel Zöld Sziget Program keretein belül faültetésbe kezdett Csepelen, azonban Borbély Lénárd ezt is csak arra használta, hogy önmagát fényezze. 

A fákat az ültetés után egyáltalán nem gondozták, többségük pár hónap után, a nyári hőségben kiszáradásnak indult.

A Csepel Zöld Sziget Programmal kapcsolatban is több kérdésem volt az önkormányzathoz, amire jóval a meghatározott időn túl kaptam csak választ. 

A hivatalosan megállapított 30 napot hónapokkal lépte túl. Ilyen nagyvonalúan kezeli tehát a Fidesz csepeli helytartója, Borbély Lénárd a törvényt, a rá vonatkozó szabályokat egyáltalán nem tartja be.

A kapott válaszok itt olvashatóak, mindenki  maga döntheti el, elhiszi-e ezeket a Csepelen látottak alapján:

https://www.facebook.com/dukanandrasferenc.momentum/posts/pfbid033EgVMiHJbLUVW2JHh1WViEB2HVFG76A9pKBna6JtpffPHkmQh8ejrc5TbmeqqdtSl

Kerületünknek nem látszatintézkedésekre van szüksége, hanem valódi tettekre és korrekt városvezetésre!

Polgármesterként arra vállalkozom, hogy egy modernebb, élhetőbb, 21. századi kerületet hozzunk létre, a csepeliekkel közösen.

A csepeli fákkal kapcsolatban figyelemfelhívó akciót is szerveztünk. Az erről készült összefoglaló posztot az alábbi linkre kattintva olvashatják:

https://www.facebook.com/dukanandrasferenc.momentum/posts/pfbid02JbHiRWr3gQYnv1yjWddSDR3xwM52kAUV7A5cJCWwgSYqmuAfb9rREeZx5RL9fPPhl

  1. ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁG VS EGÉSZSÉGÜGY

Amikor a kormány Budapestet nevezte meg az atlétikai VB helyszíneként, a fideszesek megszavazták a világverseny feltétel nélküli csepeli támogatását. Borbély Lénárd a beiktatása utáni első intézkedéseként ennek érdekében rendkívüli testületi ülést hívott össze! ahol a fideszesek megszavazták a VB feltétel nélküli csepeli támogatását.

Ezzel szemben Karácsony Gergely kiharcolta, hogy cserébe a budapesti kerületek egészségügyi támogatásban részesüljenek. Ebből Csepelnek is magas összeg jutott, pontosan 3 milliárd 468 millió 628 ezer 482 Ft.

Többek között ennek az összegnek is köszönhető, hogy Csepelen végre megnyílt az egynapos sebészet. Emellett több új eszközt is tudtak vásárolni.

Pontos listát kértem arról, hogy Csepel önkormányzata mire költötte a több mint 3 milliárd forintot.

A jegyző megsértve a jogszabályokat, ismét jóval a határidő lejárta után válaszolt, de végülmegkaptam a kért adatokat, melyekről itt számoltam be: https://www.facebook.com/dukanandrasferenc.momentum/posts/pfbid02baNCVkkgmgwp1fyUGTT7ATYkPgDNE1KbzaW4Y6taxaynQLCWFtYT9Ysb75V96igUl 

KARÁCSONYI ÜDVÖZLET

A 2023-as év sokunk számára tartogatott nehézségeket. A karácsony és az év vége közeledtével számot vetünk az eltelt időszak kudarcaival, sikereivel. Ez az önreflexió szükséges ahhoz, hogy a következő évnek ne csak újult erővel vághassunk neki, de érettebben, tapasztaltabban is.

Ugyanakkor az is fontos, hogy végre kicsit megnyugodjunk, kikapcsoljunk, szeretteink körében töltődjünk. Ezért mindenkinek szívből kívánom, hogy a számára legkedvezőbb módon élhesse meg az ünnepek adta nyugalmat!.

Számomra óriási kihívásokat tartogat a 2024-es év, hiszen júniusban kerül sor az önkormányzati választásokra, amely lehetőséget ad arra, hogy leváltsuk Csepelen az immáron 13 éve hatalmon lévő Fideszt. Azokat a tisztségviselőket, akik nem építik, hanem éppen ellenkezőleg, rombolják kerületünket. 

Az új esztendőben is kemény, következtetés munka vár ránk. Tartom magam ígéretemhez, miszerint 2024-ben is a csepeliekért, és a csepeliekkel fogok dolgozni. Egy jobb, élhetőbb, modernebb, 21. századi kerületért! 

Tele vagyok tervekkel és lendülettel, számtalan eseménnyel és izgalmas tartalmakkal készülök az újévre. Alig várom, hogy mindezt megoszthassam!

Jövőre találkozunk!

Kívánok mindenkinek békés adventet, boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új esztendőt!

Dukán András Ferenc

a Momentum Mozgalom csepeli polgármesterjelöltje