Borbély Lénárd és a Gerulus Kft. hivatalosan is felbontotta a szerződést, amely hét, milliárdos összértékű önkormányzati ingatlant adott volna át alacsony áron a Gerulus Kft-nek, Borbély milliárdos profitot termelő partnerének.
2023. május 9-én írtam (először) Csepel jegyzőjének egy levelet, amelyben több önkormányzati dokumentumot is kikértem gyanús ügyek kapcsán. Többek között a milliárdos telekeladásokra kiírt pályázati felhívásra beérkezett anyagokat, valamint a nyertes Gerulus Kft.-vel kötött megállapodásokat, és minden jelenleg velük kötött élő szerződést.
A hatályos szabályok szerint a jegyző asszonynak 15 napja volt arra, hogy a kért dokumentumokat egy képviselő számára megküldje. A határidő régen lejárt, ezt kétszer is jeleztem hivatalos úton, de az anyagokat nem kaptam meg. Borbély Lénárdnak, a jegyző felettesének is írtam az adatok kikérésével kapcsolatban, ám ő sem intézkedett.
Önkormányzati képviselőként, valamint a Pénzügyi, Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság elnökeként jogom van a fenti dokumentumokhoz való hozzáférésre. Nem elég, hogy az anyagok visszatartása szabálytalan, az a gyanú is felmerül, hogy az önkormányzat és Borbély csatlósai nem véletlenül nem adják ki ezeket a dokumentumokat.
Sokszor beszéltem már arról, hogy Borbély Lénrádnak milyen milliárdos profitot termelő partnerei vannak, pl. a Gerulus Kft. Nem fogom hagyni, hogy ezeket a cégeket védve a polgármester jogtipró módon járjon el, hogy ne tegyen hozzáférhetővé olyan dokumentumokat, amikhez jogom van, és főleg sem fogom hagyni, hogy Borbély Lénárd továbbra is Csepel kárára kössön szerződéseket, csorbítsa a csepeli közvagyont, és nyíltan, szemrebbenés nélkül hazudjon a csepelieknek.
Köszönöm mindenkinek, aki támogatott Borbély Lénarddal szemben, a csepeli közvagyon érdekében.
Ellenzéki képviselőként nehéz sikert elérni, hiszen Borbély Lénárdot hiába zárták ki a csepeli Fideszből, azóta is sokszor hangoztatta, hogy őket tekinti a politikai otthonának, a kerület vezetésében is az országos orbáni mintát másolja, közpénzből vezeti félre a csepelieket, magát jó színben tüntetve fel, a korrupciógyanús ügyeiről sosem számol be a Csepeli Hírmondó. Most mégis bebizonyítottuk, hogy közösen fel tudunk lépni a Fidesszel és Borbély Lénárddal szemben. Folytassuk!